,,A nyelvemlékeknek mélyebb boncolgatásába
nem
bocsátkozom
—
írja
ZoLTAi
(1.
h. 126)
—,
ezt hozzáértő mesterekre bízom.
Ők
döntsék el azt is,
hogy íme
a
régi debreceni beszéden
is
fölismerhető ö-ző sajátosságokat Méliusz,
prédikációinak, avagy
a
szegedi telepedőknek, vagy mindkét felől érkezett
befolyásnak tulajdonítsuk-e.
Nem
hiszem, hogy tisztán
az
akkori városi
nótárius egyéni írásmódjára volna visszavezethető az
ö-zés
használata.
Böször-
ményt és Szentgyörgyöt például mind
a
két időbeli jegyzőkönyv következete-
sen Byszermen, Beszermen
és
Szent Gyergynek írja."
Ezekben
a
sorokban felveti ZoLTAi mindazokat
a
kérdéseket,
amelyeket
nyelvészeinknek kellett volna megválaszolni
—
természetesen
a
tények
ismeretében. ZoLTAi ugyanis
a
XVI. századi debreceni jegyzőkönyvek
kb.
20 nyomtatott ívet kitevő magyar nyelvű szövegeiből mindössze négy,
nem
is túlságosan terjedelmes iratot közöl (vö. MNy. LI,
370).
A
debreceni
ó-zés
problémája
a,
legújabb nyelvjárástörténeti irodalomban került ismét az érdek-
lődés előterébe.
A
vizsgálódások körébe azonban
nem
vontak
be
új adatokat,
nem vizsgálta
meg még
senki
a
jegyzőkönyvek egész adattömegét. ZoLtAi
közlése
s a
debreceni nyomda XVI. századi termékei alapján írja
pl.
BÁBCZi,
hogy
az
ő-zés
,,a
XVI. század második felében Debrecenben
is
általános
volt,
hogy
a
többi
ö-ző
területtel összefüggően-e vagy attól függetlenül,
esetleg
az J-ző
területekről odamenekültek nagy száma
folytán,
átmenetileg,
az homályos" (MNy.
XLIII,
86).
DEME LÁSZLÓ Nyelvatlaszunk funkciója
és
további
problémái.
Bp., 1956. című könyvében (290—1)
—
részben BÁBGZival
vitázva
—
szintén foglalkozik ezzel
a
kérdéssel,
és
hivatkozik arra
a
felszó-
lalásomra, amely
a
III.
Nyelvészkongresszuson BÁBCZi előadásával kapcsola-
tosan hangzott
el.
Akkori felszólalásomban csupán
az
eredményeit mondtam
el ilyen irányú kutatásaimnak,
s már
akkor jeleztem, hogy szándékomban
van
a
teljes bizonyító anyag közzététele.
Ezt az
ígéretemet szeretném most
beváltani,
de
egyúttal valamivel
túl is
menni ezen
az
ígéreten
:
nemcsak
a debreceni jegyzőkönyvek adatait közlöm
a
következő lapokon, hanem
az
Országos Levéltár családi levéltáraiban végzett gyűjtéseim alapján egybe-
vetem ezeket azokkal
az
adatokkal, amelyeket főleg
az
északkeleti nyelv-
járás területére tudok lokalizálni (vö. Pais-eml.
46&—72).
II.
Debreceni forrásaimat ismertettem
Az %-zés
Debrecen
XVI.
századi
nyelvében című dolgozatom bevezetőjében*, szóltam
a
jegyzőkönyvek íróiról,
a városi nótáriusokról is (MNy. LI,
370—1).
Ott
említettem, hogy
a
korszak
harmadik, névszerínt
is
ismert nótáriusa ,,Nobilis Andreas
Thyb&j",
akiről 1597. február 12-től adatszerűen igazolható, hogy debreceni nótárius.
Egy 1594. szeptember
19-í
adat arra látszik mutatni, hogy Tibai András
előző állomáshelye Eger volt:
,,My
Zeky Pali Hewes
es
kwlseo& Zolnok
* Az adatok idézésében az ott ismertetett és követett eljárást megtartom ebben
a munkában
is
:
az A-tól E-ig terjedő nagybetűk az egyes köteteket
jelölik,
az utánuk
álló szám a
lapszámot,
a kötőjellel összekapcsolt szám pedig azt
jelenti,
hogy a két szám-
mal jelölt lap közé utólag behelyezett — de egykorú írással írt — levélen áll az adat.
s Adataimat betűhíven közlöm, de — mint lényegtelen külsőséget — elhagyom
a
/"
és g jeleket
(vö.
MNy. LH,
233—4).
— Minthogy valamennyi nem debreceni adatom
az Országos Levéltárban őrzött családi levéltárak anyagából való, a lelőhely megjelölé-
sében elhagyom az OL. jelzést (vö. MNy. LII, 234).
5
Comments to this Manuals